Távoktatás #2 - Kinek kellenek a keretek?
- Az otthonról tanulás struktúrabomlást és -épülést is hozott. Bizonyos értelemben korlátok közé szorultunk, másban korlátlanabb lett a helyzet.
- A pszichológiai tanácsadásban újra kellett gondolni a korábbi keretszerződéseket a hallgatókkal. Olyan alapvetésnek tűnő dolgokat kellett megbeszélni, mint például hogyan jelezzem, ha nem jövök/ jelzem-e egyáltalán/ chaten ne küldjek üzenetet, mert zavaró lehet/ne nyissak meg más ablakot/ne levelezzek közben.
- A Z-generációsok, a digitális bennszülöttek tanulnak mostanra már a legnagyobb számban mindenütt, MSc-n, BSc-n is.
- Oktatói szempontból teljes szürrealitás, hogy óra közben csak monogramokat látsz egy laptop előtt, vagy a saját ppt-dhez beszélsz. Az oktató nem kap annyi információt, visszajelzést, mint akkor, mikor személyesen ott ülnek a diákok. Ezzel együtt fontos törekedni arra, hogy valahogyan visszahozzuk az emberiességet az oktatásba.
- Keretet kell adnunk a hallgatóknak, mert amit mi gondolunk az oktatásról, a szabályokról, az nem ugyanaz, mint a Z-generációnál. Mindent le kell írni, ez az alapja a kommunikációnak. Ha van szabály, akkor betartják a hallgatók is.
- Mesterfelvételin arról kellett dönteni 3 másodperc alatt, hogy felvételizhet-e a hallgató kabátban, autóból, telefonon, akadozó mobilnettel. Egy Y-generációs ilyet nem tenne, neki a felvételi fehér inget jelent, nyugodt körülményeket. Egy Z-snek ez nem egyértelmű.
- Lehet újat tanulni az online oktatásról, lehet minikérdőívekkel jobbá tenni, de egészében véve sokaknak nem vált be. Sok esetben sokkal jobb a jelenléti oktatás.
- Az eszközhasználat a legfontosabb, ebből gondolja egy hallgató, hogy értelmes oktató vagyok. Az OHV-n fontos szempont. Az oktatóknak kell változniuk a kommunikációban, ha hozzájuk akarnak szólni.
- A társas normák szintjén felnőtt-felnőtt helyzet az egyetemi oktatás. Az online térben a hallgatók vannak otthon, ezért merülhet fel mindannyiunkban a gondolat, hogy nekünk kell alkalmazkodnunk hozzájuk.
- Tranzakcióanalízis: szülő, gyermek, felnőtt énállapotok. A problémamegoldó én az a felnőtt én, ő tudja, hogy mit miért akar, felhasználja a kompetenciáit, hogy elérje a céljait. A hallgató célja, hogy megtanuljon dolgokat, az oktató célja, hogy tudást adjon át, és ellenőrizze. A tanulási szituációban a felnőtt-felnőtt énállapot mindenkinek a felelőssége.