BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

Néhány gondolat a neurodiverzitásról – avagy van-e kiút a rosszul hangzó diagnózisok valóságából?

Ha egy napig mindenki olyan pólót hordana, amin egy szóval összefoglalja az ő legjellemzőbb tulajdonságát, neked mi lenne az a szó? Vajon egy autizmussal élő hallgatónak az autizmusa lenne ez? Biztosan nem. Pedig amint kiderül a diagnózisa, mindenki így fog tekinteni rá. A neurodiverzitás fogalma, és az általa képviselt szemlélet esélyt adhat arra, hogy az átlagostól eltérő embereket megszabadítsuk a rájuk akasztott címkéktől és teljesebb életet élhessenek.

Vajon ciki diszgráfiásnak lenni? Ha egy hallgatótársad megkérne, hogy segíts kitölteni neki egy nyomtatványt, elgondolkodnál azon, hogyan jutott be az egyetemre? És mit éreznél, ha ugyanez a személy kiemelkedő teljesítményt nyújtana később az egyik legnehezebb tantárgyból? Mi a neurodiverzitás, avagy van olyan 140-es IQ-val rendelkező ember, akinek gondot okoz a bevásárlás?

Minden ember eltérően teljesít az élet bizonyos területein – egyes területeken jól boldogul (könnyen tanul verseket, jól tud jegyzetelni), míg másokban gyengébb (csúnyán rajzol, nem érti a használati utasításokat). Vannak azonban, akiknél ez a képességprofil sokkal szórtabb képet mutat, azaz az egyes részképességek között nagyon látványos a különbség. Ilyenkor már kisgyerekkorban egyenes út vezet a szakértői bizottsághoz vagy a nevelési tanácsadóba. (Ugye milyen szép nevük van? Ki ne örülne, ha anyukája megfogná a kezét és elmondaná, hogy oda fogja most vinni?) Ott kap a gyermek egy diagnózist, amit talán anyukája és apukája sem ért pontosan, de boldogan viszik az erről szóló papírt az iskolába, mint egyfajta felmentést a rossz jegyek és a szidások alól. Ha minden jól megy, még fejlesztést is kaphat, hogy ne bukjon meg magyarból, mikor a reál tárgyakban meg osztályelső. Nem folytatom a kis mesénket, de az elmondható, hogy mostantól lesz egy címkéje. Sőt amellett, hogy diszgráfiás, diszkalkuliás, diszlexiás, vagy éppen autizmus spektrumzavaros, egyúttal SNI-s (sajátos nevelési igényű) tanulóvá is válik. Az már rögtön kettő címke. Ezt követik az egyéb címkék, amiket a tanároktól és az osztálytársaktól kap majd.

A neurodiverzitás a tanulási zavarok és a fogyatékosság egy olyan megközelítése, amely szerint a neurotipikusokétól eltérő agyi működés az emberi génállomány természetes variációjának tekinthető. Ebből kiindulva a neurodivergens emberek állapotát ugyanolyan társadalmi kategóriaként kell elfogadni, mint a nemet, a nemzetiséget, vagy a szexuális orientációt.

Ez a meghatározás az 1990-es évek végén jelent meg, azon uralkodó nézet alternatívájaként, amely szerint az eltérő agyműködés természetéből adódóan kóros elváltozást is jelent.

Ez a megközelítés amellett, hogy feleslegessé teszi a címkéket és a hozzájuk sokszor kapcsolódó megbélyegzést, arra is rávilágít, hogy a különböző diagnózisok mögött nagyon hasonló neurológiai problémák állnak. Emellett a többi (medikális-funkcionális) megközelítéssel szemben lehetőséget ad arra, hogy ne az érintett személy hiányosságait, nehézségeit vegyük górcső alá, hanem az erősségeire fókuszáljunk. A profitorientált cégek közül több is felismerte már az atipikus idegrendszeri fejlődésből eredő előnyöket, ezért bizonyos munkakörökre célzott toborzást végeznek. A profitorientált szót azért hangsúlyoztam ennyire, mert fontos meglátnunk azt, hogy az eltérő működésből származó előnyök felülmúlják azokat a plusz költségeket, amit egy megfelelő munkakörnyezet és munkamód kialakítása jelent a számukra. Ha ez így van az „iparban”, akkor valószínűleg a képzésben is fontos szemponttá válhat az, hogy rugalmasabb feltételek megteremtésével segítsük a neuroatipikus hallgatók kibontakozását. (Ezzel kapcsolatban fontos gondolatok hangzanak el a HSZI Podcast legújabb adásában ITT.)

Még tovább haladva ezen az úton, eljuthatunk arra a következtetésre is, hogy a támogató, segítő szolgáltatások célja ne az egyén „normálisabbá tétele” legyen, hanem az, hogy minél teljesebb életet élhessen. Ehhez elengedhetetlen feltétel az a széles értelemben vett akadálymentesítés, ami nem csak a fizikai környezetet, hanem a mindennapi egyetemi életet (a folyamatainkat és eljárásainkat, vagy az információkhoz való hozzájutást) is akadálymentesíti.

Ennek a nulladik lépése talán a gondolkozásunk, szemléletünk megváltoztatása kell, hogy legyen, ami egy aktív folyamat. Személyes belátást és döntést igényel. Eléggé nehéz elképzelni, hogy a „neurodiverzitás”, vagy a „neuroatipikus ember” megfogalmazás el fog terjedni a közbeszédben és a közgondolkodásban. De már az is nagy fejlődés lenne, ha nem „normálistól eltérőnek”, hanem az „átlagostól eltérőnek” tekintenénk azt, aki idegrendszerileg máshogy van „bedrótozva”.

Ha felkeltettük az érdeklődésed, látogasd meg megújult Tudástárunkat!

Forrás:

https://www.geniuswithin.org/what-is-neurodiversity/