BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

Pszichodráma

A pszichodráma – másnéven a „lélek színháza” – módszerének megalkotása Moreno nevéhez fűződik. Moreno úgy gondolta, hogy a terápiás változás nem a szavak, hanem a cselekvés és a kapcsolat útján lehetséges. Szerinte nem elég a beszéd útján megértenünk, hogy mi okozta az elakadásunkat az életben, az igazi változáshoz a spontaneitás és kreativitás segítségével újfajta szerepeket, viselkedésmódokat kell kialakítanunk mind önmagunkhoz, mind másokhoz való viszonyunkban. Az újfajta kezelési modell kialakítása során a színházi drámához fordult. Megalapította a Rögtönzések Színházát, melyben a klasszikus színháztól eltérően a színészek nem előre megírt forgatókönyveket, hanem saját életük problémáit jelenítették meg a színpadon. Az tapasztalta, hogy az ilyen játékok során megélt katarzis nemcsak a színészek, de a nézők életében is másfajta reagálásmódok számára nyitotta meg az utat.

Tehát a pszichodráma ülések során lehetőségünk nyílik arra, hogy személyes életünk nehézségeit megjelenítsük, úgymond „eljátsszuk” a pszichodráma színpadán. Ehhez segítségünkre vannak a vezetők, akik rendezőként kísérnek minket ezen az úton és a csoporttársak, akik a történetünk szereplői és nézői is lesznek egyben.

Amikor megérkezünk a pszichodráma ülésre, még nem biztos, hogy tisztán látjuk, hogy mi az a probléma, mi az a történet, amivel kapcsolatban játszani szeretnénk. A ráhangolódást, befelé figyelést a csoportvezetők különböző bemelegítő játékok segítségével igyekeznek megkönnyíteni a számunkra. Ezek a játékok lehetnek például mozgásosak (pl. jelenítsük meg egy-egy mozdulattal a jelenlegi lelkiállapotunkat) vagy pszichikaiak (pl. egy imagináció során képzeljünk el valamit).

A ráhangolódást követően a csoport körben ül, és a vezetők megkérdezik, hogy ki az, akinek van olyan témája, amivel kapcsolatban szívesen játszana aznap. Aki szeretne játszani, ezt azzal fejezheti ki, hogy bentebb húzza a székét a kör közepe felé, majd röviden elmondja, hogy mi a témája. Ha több ember is behúzza a székét, akkor a csoporttagok választanak, hogy mely témához tudnak most aktuálisan a leginkább kapcsolódni. Ezt oly módon teszik, hogy a témát hozó széke mögé állnak, kezüket a vállára helyezik, ezáltal is támogatásukról biztosítva őt. Röviden el is mondják, hogy miért az adott embert választották. Akit a legtöbben választottak, annak van lehetősége aznap először játszani.

Ezután megtörténik a színpad és a nézőtér kijelölése a térben. A vezető elkezd körben sétálni a témát hozó csoporttaggal (protagonista) és kérdései segítségével igyekszik kibontani, hogy miről szól az adott téma és így eljutnak a játék kezdő jelenetéig. A protagonista elmeséli a jelenet részleteit (pl. hogy néz ki a helyszín, milyen fontos tárgyak vannak jelen stb.), majd ennek megfelelően berendezi a színpadot. Az elhelyezett tárgyaknak általában szimbolikus jelentésük van (pl. egy pléd jelképezhet egy ágyat, két széksor két háztömböt stb.). Ezután kerül sor a jelenetben részt vevő szereplők kiválasztására a csoporttagok közül, őket a drámában segéd-éneknek nevezzük. Ezek a segéd-ének gyakran a protagonista életében fontos személyeket (pl. családtag, barát, főnök stb.) játszanak, de előfordulhat az is, hogy a protagonista egy-egy fontos énrészét képviselik (pl. az egyik félénk, a másik ki tud állni magáért). Ha minden fontos szereplő felkerült a színpadra, akkor elkezdődhet a jelenet eljátszása.

Fontos, hogy a drámában nem csupán a ténylegesen megtörtént jelenetek újrajátszása történik, hanem a dráma eszköztára segítségével kiléphetünk a valóság keretei közül, mely által az adott helyzet megélése gazdagodik. Például a protagonista a játék során szerepet cserélhet egy másik szereplővel (pl. az anyjával) és az ő bőrébe bújva megérheti, hogy mi játszódik le benne. Vagy kiválaszthat valakit a saját maga szerepére, távolabb léphet a jelenettől, és ahogy a többiek a jelenetet eljátsszák, ő kívülről ráláthat a saját viselkedésére. Ezen technikák segítségével egy mélyebb szinten érthetjük meg, hogy az adott helyzetben mi játszódhatott le a másikban és bennünk.

A pszichodráma azonban azon túl, hogy mélyebb megértést ad életünk különböző helyzeteivel kapcsolatban, arra is esélyt ad, hogy újfajta viselkedésmódokat alakítsunk ki. Például egy megtörtént jelenetet továbbvihetünk a megoldás irányába, kipróbálhatjuk, hogy mi történik, ha másképpen reagálunk, mint ahogy szoktunk (pl. asszertíven kiállunk a saját jogaink mellett, ahelyett, hogy mindent elfogadunk).

A drámajáték lezárása után ismét körbeülünk és a történetben szereplő csoporttagok (segéd-ének) visszajelzést adnak a protagonistának arra vonatkozóan, hogy milyen érzések, gondolatok voltak bennük a szerep eljátszása során. Majd a protagonista kiveszi őket a szerepekből és megköszöni részvételüket a játékban. Miután mindenki visszakerült a saját szerepébe, a csoporttagok megosztják a protagonistával, hogy milyen hasonló élményeket éltek át életük során. Ezen együttérző hozzászólások révén a protagonista megtapasztalhatja a csoport támogatását és megélheti, hogy nincs egyedül a hozott problémájával.

Mint láthattuk, a dráma legnagyobb ereje abban rejlik, hogy újfajta rálátást biztosít életünk nehéz helyzeteire és a spontán cselekvés által kimozdít minket elakadásainkból.

A HSZI szervezésében pszichodráma csoport indul március végétől, bővebb információ itt.