BME honlap | Oldaltérkép | Impresszum | HU | EN

Újra indul népszerű ismeretterjesztő előadássorozatunk, a HSZI Akadémia!

A Felkészítő Napokat követően, a szorgalmi időszak végéig neves kutatókat, szakembereket látunk vendégül minden ősszel és tavasszal.

Célunk, hogy a diákok széleskörű ismereteket szerezzenek az emberi kapcsolatok dinamikájáról, az önismeret fontosságáról.

Őszi előadásaink:

„Én használlak téged vagy te használsz engem?” - előadás a mobilfüggőségről

dr. Bernschütz Mária

2019. november 13. 16:00 óra K.I.72.

Az NMHH 2018-s országos adatai alapján a lakosság 83%- birtokol okostelefont, amelyről 77% internetezik is. E kutatás szerint átlagosan 3,8 órát aktívan internetezéssel töltünk átlagosan (58 % több mint két órát), de évek óta nő itthon a kézi eszközökön bonyolított online adatforgalom. Emiatt is került középpontba ebben a cikkben a mobilmédia-tartalom fogyasztás kutatása, illetve a mobiltartalom-fogyasztás szabályozása. Az általam készített felmérés is hasonló eredményeket tükröz: a minta 52 %-nak a mobilfogyasztása több mint két óra naponta. Csak 44 % gondolja közülük, hogy nem szükséges szabályoznia a médiatartalom-fogyasztását, így érthető, hogy 70%-a sosem töltött le olyan appot, amely méri a mobiltelefonjának a tevékenységeit, emellett 28 % még egyáltalán nem gondolkodott el azon, hogy szabályoznia kellene–e egyáltalán a fogyasztását.

dr. Bernschütz Mária, BME adjunktusa, generációkutató. A Budapesti Corvinus Egyetem marketing mesterszakának elvégzése után szerzett diplomát az ELTE BTK Média és kommunikáció szakon. Marketingkommunikációval, illetve médiaelmélettel kapcsolatos tantárgyakat oktat, ezekben a témakörökben kutatásokat is vezet. 2013 óta foglalkozik generációkutatással, valamint országos üzleti konferenciákon meghívott előadó, illetve szakmai beszélgetések moderátora. Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adjunktusa.

Regisztráció itt!


 

Pénzügyi tudatosság a mindennapokban

Csernok Miklós

2019. november 14. 16:00 óra K.I.72.

Az előadás témája a pénzügyek alapjai, a személyes pénzügyek tudatos megszervezése, a pénzügyi egyensúly megtalálása és megtartása.

Csernok Miklós pénzügyi szakember, a Kiszámoló blog szerzője. A Kiszámoló blog az ország legolvasottabb pénzügyi blogja, fő témája a pénzügyek tudatos kezelése.

 Regisztráció itt!


„Rá tudom-e venni anyámat a klímatudatosságra? – egy életmódváltás családi csetlés-botlásai”

Máté Barbara

2019. november 19. kedd, 16:00 óra K.I.72.

Mi vesz rá valakit, hogy korábbi életmódját feladva, új értékek mentén kezdje el élni az életét? Miért és hogyan válhat valaki számára egyszer csak központi, a mindennapokat átformáló kérdéssé a környezettudatosság? Mi a felelősségünk a klímaváltozásban és mit tehetünk ellene? Hogyan látják ezt a kérdést a különböző generációk? Az előadásban egy személyes történetet hallhatunk arról, hogyan változtatták meg egy édesanya gondolkodását a lányai egy egyszerű(nek tűnő) mondattal.

Máté Barbara:

Gyerekek, családi ház, kutya, bejárás Budapestre dolgozni… az agglomerációs értelmiségi középosztály mindennapjait éljük. De ma már másképp, mint 1 évvel ezelőtt. Körülbelül 1 éve hozták be családunkba 16 éves lányaim az elvárást: váltsunk klímafelelős életmódra!  Szervezetfejlesztőként és coachként a munkámban gyakran segítek vezetőknek, csapatoknak változásokat végigvinni, azokban emberileg, működésileg megerősödni. Amikor saját családunkba is bejött erre az értékrendbeli változásra javaslat, sokszor kellett megállnom és magamra, magunkra is kívülről ránézni. Volt, hogy sikerült és tudtam segíteni – volt, hogy a lányaim találták meg a konstruktív folytatás útját. Nekem ez az út nemcsak a klímavédelemről szól. Sokat tanultunk saját tudatosságunkról és arról, hogyan tud egy többgenerációs néhánytagú rendszer (egy család) egymásra odafigyelve változni. Arról is szól, hogy mekkora energiát jelent, ha egy közösség együtt tud gondolkodni és lépni – érdemes vállalni a csetlés-botlás nehézségeit. Erről az útról mesélek anyaként, gondolkodó emberként, negyvenes értelmiségiként. Legyen kedvetek elindulni nektek is!

Regisztráció itt!


 

Környezettudatosság - környezetpszichológiai dilemmák

Prof. Dr. Dúll Andrea

2019. november 19. 17:00 óra K.I.72.

A környezethez való viszonyulásunk egyszerűnek tűnik, de valójában ez egy nagyon bonyolult pszichológiai fogalommal (környezeti attitűd) fedhető le. Az attitűd (viszonyulás) egyszerre tudás-, érzelem- és viselkedésfókuszú, ami megnehezíti mind a kutatást, mind a tényleges beavatkozások tervezését a környezettudatosság tekintetében. Az előadásban áttekintjük a fontos kérdéseket, problémákat a témában – célunk a hatékony stratégiakidolgozás elősegítése.

Dúll Andrea környezetpszichológus, a környezetpszichológia hazai alapítója. Az MTA doktora, a BME és az ELTE egyetemi tanára. A Magyar Pszichológiai Társaság főtitkára, és a Környezetpszichológiai Szekció alapító elnöke.

Regisztráció itt!