BME honlap | Oldaltérkép | Impresszum | HU | EN

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2018. november 30-án, pénteken újra kitárja kapuit a középiskolás diákok, szüleik, tanáraik, valamint a felsőfokú végzettséggel rendelkező érdeklődők előtt. Szeretettel várunk mindenkit, aki műszaki, informatikai, gazdasági, természet- vagy társadalomtudományi területen szeretné folytatni tanulmányait. És természetesen várjuk azokat is, akik még nem döntötték el, milyen pályát válasszanak. Reméljük, rendezvényünk segíteni fog ebben is.

Egyedülálló tájékozódási lehetőséget adunk a pályaválasztás előtt állók számára, hiszen a Műegyetem képzéseinek teljes kínálata áttekinthető egy helyszínen egyetlen nap alatt.

A Nyílt Nap programjainak legfontosabb célja, hogy látogatóink közvetlen tapasztalatot szerezzenek az itt folyó képzésekről, a hallgatói életről. A laborlátogatások, ismeretterjesztő előadások, kari tájékoztatók remek lehetőséget teremtenek erre. Emellett a felvételivel kapcsolatos kérdéseikre is igyekszünk minél pontosabb választ adni.

A RENDEZVÉNYEN VALÓ RÉSZVÉTEL ELŐZETES REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT! 

REGISZTRÁCIÓ ITT!  

Felkészülés a Nyílt Napra

Minden diákot arra biztatunk, tájékozódjon, gyűjtse össze kérdéseit a Nyílt Napra, ahol azokat közvetlenül felteheti mind a nyolc karnak. Emellett mindenképp látogasson el az általa kiválasztott karok honlapjára: http://www.bme.hu/karok

A Nyílt Nappal kapcsolatos kérdéseket az alábbi címen várjuk: nyiltnap@hszi.bme.hu.

  Kövesd a Nyílt Nap Facbook eseményét és oldalát is, hogy ne maradj le semmiről! 

Megközelítés

A BME épületei tömegközlekedéssel több módon is elérhetők. Az útvonaltervezőbe, navigációba az alábbi címek egyikét érdemes beírni:

K, CH, St épületek: 1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3.

I és Q épületek: 1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 2.

Az épületek neve alapján is egyszerűen lehet keresni, például: BME K épület.

Részletek: http://www.bme.hu/hol-talalhato-a-bme

Program

A Nyílt Nap részletes programja elérhető itt.

Előzetes regisztráció

A Nyílt Napra minden diáknak előzetesen regisztrálnia kell, mert csak így van lehetőségünk távolmaradási igazolást adni! Néhány adat megadásával itt jelentkezhetsz a rendezvényre és megjelölheted, mely karok iránt érdeklődsz. A regisztrációs felület 2018. október 29-től elérhető. 

A regisztráció eredményeként a regisztrációs oldalon rögtön kapsz egy QR-kódot, amit a Nyílt Napon, a jelölt bejelentkezési pontok egyikén (csak az egyiken!) kell kinyomtatva vagy elektronikus formában egyszer bemutatni a nap folyamán.

Helyszíni bejelentkezés

Az előzetes, online regisztrációt követően a Nyílt Napon személyesen is be kell jelentkezni a kijelölt bejelentkezési pontok egyikén. NEM szükséges a K épületben kezdeni a napot, hiszen más épületekben is lehetőség lesz a bejelentkezésre! Az alábbi épületekben lesz erre mód: K, St, Q, I, Kö (Könyvtár), CH épület

A bejelentkezés időtartama: 8:00-14:00 óráig

Itt az emailben küldött QR-kód beolvasásával, esetenként a diákigazolvány ellenőrzésével egybekötött bejelentkezés szükséges ahhoz, hogy a rendezvényt követően 1 héten belül e-mailben elküldhessük a távolmaradási igazolást.

Távolmaradási igazolás

Annak érdekében, hogy elküldhessük e-mailben a távolmaradási igazolást, minden diáknak be kell jelentkeznie a Nyílt Nap folyamán az alábbi pontok egyikén: K épület-főbejárat, Q, I, St, CH, Kö épületek (bejelentkezés kezdete 8 óra). 14 óráig lehet a kijelölt pontok egyikén bejelentkezni.

Az igazolást nem papíron, a helyszínen, hanem e-mailben kapják a diákok, a rendezvény után egy héten belül.

Helyszínek

A hagyományokhoz híven mind a nyolc karunk bemutatkozik a Nyílt Napon. A központi K épület mellett idén a CH, St, Q és I épületek, a könyvtár épülete a Kö és más épületek is helyszínül szolgálnak.

Az egyes épületek közötti tájékozódást a K épületben elérhető segítők és a campus egész területén kihelyezett térképek is segítik majd.

Ha fogyatékossággal élő látogatóink a Nyílt Napon személyi segítséget szeretnének igénybe venni vagy speciális helyzetük miatt további információkra van szükségük, kérjük, a rendezvényt megelőző napokban keressék meg kollégánkat, Demjén Zita esélyegyenlőségi koordinátort: https://hszi.bme.hu/kapcsolat/munkatarsak/

BME App

Hasznos infókat és a campus térképét is megtalálhatjátok a Műegyetem hivatalos mobilalkalmazában, töltsétek le itt!